Sem a túlságosan nagy, sem a nagyon kicsi asztal és szék nem előnyös.
Emellett arra is gondot kell fordítanod, hogy tanulásnál, leckeírásnál a kezeit az íróasztalra fel tudja fektetni gyermeked.
Nagyon figyelj az első időktől megtanítani a gyereket a helyes testtartásra, arra, hogy hogyan üljenek az asztalnál.
Fontos tehát az íróasztal magassága, melynél egyenes derékkal tud ülni, hogy a gyermeked ne görnyedjen rá az asztalra, felérje azt, a lábai kényelmesen elférjenek az asztal alatt.
Ha az általános iskolai éveket egy íróasztallalkezditek, elég egy egyszerűbb is, ami később bővíthető egy rátétes kiegészítővel, igény szerint jól használható monitortartóval is felszerelhetitek.
Ám ha picit többet áldoznátok rá, és komolyabb kivitelűt szeretnétek, optimális választás lehet egy dönthető asztallap, mellyel megkönnyítheted a tanulást, más szögbe állítva.
És ha még ráadásul állítható magasságú is az íróasztal, ahogyan majd gyermeked cseperedik, úgy tudod hozzá méretezni az asztalt is.
Ha kisebb a szoba alapterülete, akkor jó, ha egy polcos-fiókos kivitelűt szereztek be, melybe jól pakolhatók a további sulis tanszerek, így tudtok valamennyi helyet spórolni.
Ha megvan a kiszemelt asztal, jöhet mellé egy jó szék
A forgószéknél a gerinc tartása a legfőbb szempont, és az asztallal való teljes összhang, vagyis a magasság tökéletes beállítása.
A gyerek forgószék vásárlásánál első, hogy ergonomikus kialakítású legyen, hogy ha elhúzódik a leckeírás és ha több órát tölt benne gyereked, akkor is kényelmesen üljön.
Vannak már kifejezetten gyermekeknek kifejlesztett forgószékek, amelyek az egészséges testtartás megőrzése érdekében készültek.
Ha végig mértük az igényeinket, első és legfontosabb, hogy az összes bútor legyen egészségmegőrző, praktikus kialakítású, és persze a gyerekszoba színéhez is passzoljon, mind az íróasztal, mind pedig a gyermek első forgószéke is.